Cecei Plébánia Honlapja
Plébános:
Kallós Péter
Helter István
hirek

48.szam kep1 „SZENT KERESZT” ÚJSÁG

 

Cece – Vajta – Sáregres – Alsószentiván Római Katolikus Egyházközségek tájékoztatója          2014. Július

Az ötleteket a cecei plébániára várom: Rákóczi u. 4.  235-055

www.cecei.plebania.hu

Kérem, ha elolvasta, adja tovább másnak is!

 

MAGYAR KATOLIKUS RÁDIÓ:     FM 96,6


 

 

Vendégségben Istennél

 

Vendégségbe menni jó dolog, legalábbis az esetek nagy részében. Egy jó ebéd, baráti beszélgetés, rokoni látogatás felüdíti az embert. De éppen ezért, amikor nem egy rokon vagy barát hív meg vendégségbe, hanem Maga az Isten, az annál megtisztelőbb és különlegesebb. Régen főleg a keleti ember számára az asztalközösség (vagyis az együtt étkezés) az összetartást jelentette. Régi istentiszteleti cselekményeknél (akár helyes, akár téves volt), gyakran szerepelt a lakoma, az összetartás, egység miatt. Amikor az oltár körül ettek, olyan volt, mintha Isten vendégei lennének. Nem véletlen, hogy van olyan prófétai kép, ami az örök üdvösséget – vagyis a Mennyországot – ünnepi lakoma képével szemlélteti.

          De mondhatjuk, hogy most, az Újszövetség időszakában még ennél sokkal többünk van. Méghozzá a szentmise. A szentmise az Újszövetség áldozata, végtelen értékű (mert Krisztus tette), és Isten nagy lakomája. A szentmisén Isten vendégei vagyunk, Aki először a szavával tanít (felolvasásra kerülnek szentírási szakaszok), utána pedig leszáll közénk az oltárra az Oltáriszentségben, végül pedig így Saját Magával táplál, amikor áldozunk. Tehát a házigazda Isten, aki Önmagával vendégel meg minket. Lehet ennél nagyobbat elképzelni?! A földön a legnagyobb vendégség a szentmise, mert Isten vendégei vagyunk. A szentmise két fő része, az Ige liturgiája (ahol meghallgatjuk Isten hozzánk szóló üzenetét) és az Áldozat liturgiája (ahol magunkhoz tudjuk Őt venni) megvolt azóta, ami óta Krisztus megalapította,

 

 

 

 

de ezek konkrétabb ünneplési módját az Egyház dolgozta ki, évszázadok alatt.

          A Szentmise fő szerkezete azonos, de benne a különféle imák, könyörgések változnak. Nagy kár, ha valaki ezért unalmasnak tartja, hiszen mindig a Végtelen Jósággal találkozunk ott. Az egész világon egységes a szentmise, még ha más nyelven beszélnek is. Isten végtelen jóságának az ajándéka; érdemes rá mindig így gondolni, és így részt venni rajta, legfőképpen az Úr napján, vagyis vasárnap. - Kallós Péter

 

Hírek

 

          Hálás köszönetemet fejezem ki azoknak, akik gyermeküket beíratták katolikus hittanra! Öröm látni, hogy sokan vagyunk!

          Nagyon köszönöm a korábbi adakozást a cecei templom harangtartó-bakjára; sikeresen elkészült, és már szól a nagyharang is.

          Nagyon köszönöm mindenkinek az Úrnapi körmeneten való részvételt; öröm volt látni, hogy sokan fejeztük ki hitünket! Képeket lehet róla nézni a honlapunkon.

          Sárbogárdon is létesült adótorony a Katolikus Rádióhoz, FM 96,6. Érdemes megkeresni, mert sok hasznos információt hallhatunk ott. Pl. minden hétköznap reggel 7 órakor szentmisét közvetítenek.

          Kívánok mindenkinek jó pihenést, jó nyaralást a nyári időszakra! De vasárnaponta akkor is töltődjünk a szentmise kegyelmeivel!

 

Párbeszéd Istennel

ÉN: Uram, kérdezhetek Tőled valamit?
ISTEN: Természetesen.
ÉN: Ígérd meg, hogy nem leszel mérges rám...
ISTEN: Mondjad csak!
ÉN: Miért zúdítottál ma annyi mindent a fejemre?
ISTEN: Biztos vagy benne, hogy rossz volt?
ÉN: Hát, reggel elaludtam.
ISTEN: Igen...
ÉN: Sokáig tartott, míg beindult az autóm.

ISTEN: Aha...
ÉN: Ebédre nem olyan szendvicset kaptam, amilyet rendeltem - így várnom kellett.
ISTEN: És?
ÉN: Hazafelé lemerült a mobilom, épp mikor valaki hívott...
ISTEN: Értem.
ÉN: És mintha ez még nem lett volna elég, mikor hazaértem és pihenni szerettem volna, beleültem az új masszázsfotelomba az pedig nem akart bekapcsolni. Ma nem jött össze semmi! Miért engedted, hogy minden így alakuljon?
ISTEN: Engedd meg, hogy megmagyarázzam: hajnalban az ördög állt ágyad mellett én pedig egyik angyalom küldtem, hogy küzdjön meg vele, ne kísértsen. Hagytalak aludni ez idő alatt.
ÉN: (szégyenkezve) Áh...
ISTEN: Azért nem engedtem, hogy az autód beinduljon, mert ha elindulsz, épp egy részeg sofőrrel találkozol utadon, aki beléd hajtott volna.
ÉN: (megalázkodva) Ó...
ISTEN: Aki a szendvicsed készítette, beteg volt, így nem akartam, hogy tőle kapd az ebéded. Tudtam, hogy nem eshetsz ki a munkából.
ÉN: (zavarban) Aha...
ISTEN: A telefonod pedig azért merült le, mert az a személy, aki hívott csak hazugságokkal tömte volna a fejed és Te hittél volna neki. Így védtelek meg tőle.
ÉN: Értem, Uram.
ISTEN: Ó, és az a masszázsfotel pedig hibás volt és tönkretette volna az áramellátást a házadban.
ÉN: Úgy sajnálom, Uram...
ISTEN: Ne sajnálkozz, csak tanulj meg bízni bennem! Jóban és rosszban egyaránt.
ÉN: Bízni fogok benned, Uram!
ISTEN: És ne kételkedj. Mindig jobb lesz az általam tervezett nap számodra, mint amilyen a tiéd lenne.
ÉN: Nem fogok kételkedni. Engedd meg, hogy megköszönjek mindent, amit értem tettél.
ISTEN: Ez csak egy újabb nap volt, hogy Istened voltam és nagyon szívesen törődöm a gyermekeimmel.

 

X. fejezet: Benedek elefánt Krakkóban az Irgalmasság vasárnapján – 3.

A Feltámadási körmenet után a templom-udvaron felállított sátorban megterített asztalok várták a körmeneten résztvevőket. Húsvéti sonka, tojás, puha kenyér, retek, és kalács. Mindenki nagyon jó étvággyal fogyasztotta a finom vacsorát. A gyerekek ilyenkor csokoládé nyuszit is kapnak, meg piros tojást. Húsvétvasárnap igazi nagy örömünnep, az Úr Jézus dicsőséges feltámadásának ünnepe. Éppen hazaértem az ünnepi Szentmiséről, mikor szólt a telefon. Hát Terike néni volt, kellemes ünnepeket kívánt, és meghívott másnap, vagyis húsvéthétfőn, hogy látogassak el hozzá, mert nagy meglepetése van számomra. Olyan izgatott lettem, vajon mi lehet a meglepetés? Húsvétvasárnap délután a Kedves nővértől egy szép könyvet kaptam, címe: „AZ ISTENI IRGALMASSÁG” a te reményed, és mentséged. Faustyna Nővér naplója alapján. Elmondta a Kedves nővér, hogy most vasárnap lesz az Irgalmasság ünnepe. Kíváncsian lapoztam fel a könyvet, melynek címlapján egy nagyon érdekes képet láttam. Ez a mi templomunk mellékoltárának is az oltárképe. Az Úr Jézus fehér ruhában, és szívéből két sugár tör elő, egy fehér, és egy piros. Alatta a felírás: JÉZUSOM, BÍZOM BENNED! Itt láthatjátok ezt a képet. Az Isteni Irgalmasság üzenetét egy lengyel Kedves nővér, Faustyna nővér kapta. Ő 1905-ben született, és 1938-ban halt meg, Lengyelországban, Krakkóban. Az üzenet lényege a következő: Az Úr Jézus végtelenül irgalmas. Mindenkinek megbocsátja bűneit, ha őszintén megbánja, még a legnagyobb bűnösöknek is. Faustyna nővér kapta a küldetést, hogy hirdesse a világnak az Úr Jézus végtelen irgalmasságát. Az

Úr Jézus sokszor megjelent neki, és tanította imádságra, irgalmasság rózsafüzérjére, és a feltétlen bizalomra Isten véghetetlen irgalmasságában. – Folyt köv.

48.szam kep2

 


történelem
informacio
irasaink
képek
kapcsolat
e-mail
templom
 
Utolsó frissítés: